Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat vezetői ebben az évben is elfogadták felkérésünket, és részesei voltak Szülők Iskolája elnevezésű, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvánnyal és a Csolnoky Ferenc Kórházzal közösen szervezett rendezvénysorozatunk harmadik alkalmának.
Dr. Czaun Katalin Főosztályvezető asszony a gyermekek születése és nevelése kapcsán igényelhető ellátásokat és támogatásokat illetve az eltérően fejlődő gyermekeket nevelő családok számára elérhető ellátásokat és kedvezményeket, Hegyiné Bakos Hedvig Osztályvezető asszony és Tüskéné Szabó Éva Revizor asszony pedig a pénzbeli ellátásokat, azok igénylési módját és határidejét mutatták be, és válaszoltak a hallgatóság felmerülő kérdéseire.
Szedlák Bettina, a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Főigazgató asszonya a szakszolgálat korai fejlesztésben betöltött szerepét és az ellátórendszerbe való bekerülés lehetőségeit, Keresztes Noémi, a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Ajkai Tagintézményének gyógypedagógusa pedig a gyermekek fejlődési mérföldköveit mutatta be és ezek mentén – a szülő és a család szemszögéből – ismertette azokat a területeket, melyekkel a korai fejlesztés rendszerébe bekerülő családok leggyakrabban felkeresik a szakembereket.
Tartalmas, rengeteg információt, és a jogszabályi változásoknak köszönhetően rengeteg új elemet is tartalmazó előadásokat hallgathattunk meg, ez úton is köszönjük a szakemberek önzetlen munkáját.
Szülőképző rendezvénysorozatunk 2019. május 25- én a Katona -, Dévény – és a Pető módszerek ismertetésével folytatódik, várunk minden érdeklődőt.